A szabadiskola munkájának kiemelkedő időszakai az általában nyaranta megrendezendő művésztelepek.
Az egy-egy, olykor nem is szokványos műfajban (pl művészkönyv, camera obscura, nemezművészet) meghívott alkotók kiszolgálása, segítése, mindig új feladatot jelent az alapítvány tagságának, a műhelyekben dolgozóknak.
A szabadiskola sokféle és sokrétű műhelyrendszerének és szakembereinek köszönhetően gyorsan tud reagálni a művészet új műfajainak kihívásaira. Törekszik arra , hogy leginkább olyan művészeket hívjon meg, akiknek szükségük van a szabadiskola speciális körülményeire terveik megvalósításához. Ezért viszonylag kevés alkalommal jönnek ide festők dolgozni. A művésztelepre érkező vendégek meghívása – esetenként váltakozva- olykor egyenes meghívás, olykor megyei vagy országos pályázat alapján történik.
A szervezők vagy a zsűri által meghívott alkotók minden esetben térítésmentesen, teljes ellátást (szállás, étkezés), munkájukhoz anyagot, szerszámot és ha szükséges szakember segítséget kapnak.
Mindezért általában itt készült munkájuk harmadát adják a művésztelep támogatóinak illetve az alapítvány gyűjteményének.
A művésztelepeken rendszeresen szervezünk nyílt napokat, ahol a művésztársak , a média képviselői és az érdeklődők betekintést kaphatnak a műhelymunkába, az alakotás folyamataiba és megismerkedhetnek az olykor igen távolról (Franciaország, USA) érkező alkotókkal.